Súlyos biztonsági réseket találtak a német választáshoz használt szoftverben
A szövetségi választási bizottság vezetője közölte, hogy tudnak a gondokról, dolgoznak megoldásukon, és kizárt, hogy bárki is manipulálni tudja a végeredményt.
A szövetségi választási bizottság vezetője közölte, hogy tudnak a gondokról, dolgoznak megoldásukon, és kizárt, hogy bárki is manipulálni tudja a végeredményt.
Szombat késő délután a vállalat Facebook-oldalán kért bocsánatot a gyenge lábakon álló e-jegyrendszerért és a rendszer egyik hibáját felfedő fiatal meghurcoltatásáért a T-Systems Magyarország vezérigazgatója. Kaszás Zoltán korszerűtlenségről, alázatról és együttműködésről ír.
Az IT cég kárhoztatta azokat az államokat, amelyek tudatosan számítógépes kártevőket halmoznak fel. Ez egy 2017-ben kibontakozott jelenség – üzenték.
A történelem eddigi legnagyobb erejű zsarolóvírusos támadása terjed jelenleg az interneten. A mostanra már nem csak magánfelhasználók gépeit, hanem kórházak működését is megbénító attak egyetlen dologra világít rá: lusták vagyunk és felelőtlenek.
Rájár a rúd a Google Playre, egymás után érkeznek a hírek arról, hogy fertőzött vagy könnyen fertőzhető alkalmazások bújnak meg ott.
Közel félmilliárd forintnak megfelelő összeget kínáltak fel az iOS 10 gyenge pontjainak megtalálására. És nem, nem az Apple a felajánló.
Annyira veszélyesnek ítélte a szinte mindenki számítógépén megtalálható Flash segédprogram biztonsági hibáját az Adobe, hogy soron kívül, egy vészfrissítés formájában tették közzé a kritikus hibát kijavító frissítést. Mutatjuk, hogyan ellenőrizheti a gépét, és hogyan tudja gyorsan telepíteni a frissítést.
Egy mobilbiztonsági cég kutatása összegezte a vállalatok számára legveszélyesebb appokat.
Mindegy, hogy androidos vagy iOS-es eszközről van szó, a wifi-chip sebezhetősége veszélybe sodorhat(ott) legalább egymilliárd készüléket.
Újabb biztonsági rést találtak a mobil világ két legnépszerűbb, legelterjedtebb platformján. A Google már lépett is az ügyben.
Manapság már meg sem lepődünk, ha egy globális szolgáltatásban találnak sebezhetőséget. Most épp a Skype van terítéken.
Több, Magyarországon is kapható HP-laptopon ott van egy program, ami a felhasználó minden billentyűleütését rögzíti. A gyártó már kiadta a frissítést, érdemes telepítenie, ha nem akarja, hogy kikerüljön máshova a gépelése.
Míg korábban a CIA támadta az Apple-t néhány iPhone feltörésének megtagadása miatt, most fordult a kocka, és épp az Apple-nek kell megnyugtatnia a felhasználókat, miután kiderült, biztonsági réseket kihasználva kémkedhetett iOS-es eszközök után (is) a hírszerző ügynökség.
Mindenki meglepetésére a Microsoft ebben a hónapban kihagyta a Windows szokásos szoftverfrissítését. Azután jött a másik meglepetés: találtak egy olyan biztonsági hibát, melynek befoltozásával mégsem várhattak márciusig, azonnal kiküldték a gépekre.
Kiadta jelentését a Google azzal kapcsolatban, mennyit is fizetett ki tavaly a fehérkalapos hackereknek.
Váratlanul megszüntetett az Apple egy fontos ellenőrzési lehetőséget azok számára, akik használt iPhone-t, iPadet akarnának venni.
A Google nemrég fedezett fel egy komoly biztonsági rést, amit nyilvánosságra is hozott. A Microsoft szerint túl korán.
Hogy az Apple mennyire komolyan veszi termékei biztonságát, arra bizonyíték, hogy óriási összegeket áldoz a hibavadászatra.
Sajnos vége azoknak a szép időknek, amikor még támadhatatlannak véltük az iOS-es eszközöket. Egyre gyakrabban kerülnek ugyanis hackerek célkeresztjébe.
Nagyon komoly összeget, kétmillió dollárt, azaz körülbelül 560 millió forintot fizet a DARPA egy különleges rendszer kifejlesztéséért.